Anne lassan kinyitotta a szemét, az ébresztőórájára pillantott, majd kényelmesen újra lehunyta. A következő másodpercben azonban pánikszerűen felült az ágyban. Ez nem lehet igaz!
Újra az órára nézett.
Totálisan késésben volt!
Kiugrott az ágyból és kapkodva túrni kezdte a szobája padlóján heverő dobozokat. Miért is nem pakolta már ki a ruháit? Hát persze, mert egy lusta dög voltam egész hétvégén, gondolta. A Roberts Lovasudvarból hazaérve esze ágában sem volt kimozdulni a házból. A további megaláztatást elkerülendő, a hétvége hátralevő részében inkább egész nap filmet nézett és aludt.
– Ekkora idióta is csak én lehetek! – szidta magát dühösen. Most aztán semmit nem talált meg.
Mivel nem húzhatta tovább az időt, egyik kifakult, több helyen szakadt farmerját kapta fel egy fűzöld pólóval és egy bolyhos, rózsaszín pulcsival, az elején Minnie egérrel. Ezek mind olyan ruhák voltak, amiket általában csak otthon viselt, de hirtelenjében nem talált mást.
Fél kézzel zoknit húzott, közben hullámos szőke hajából próbálta kikefélni a gubancokat. Kirohant a házból, felpattant a biciklijére és őrült tempóban tekerni kezdett az iskola felé.
Anne lélekszakadva rohant a oda a teremhez. Minden igyekezete ellenére jócskán elkésett – már becsöngettek, az iskola folyosóin néma csend ült. Az eszeveszett biciklizéstől tompán lüktetett a lába, zihált, az arca kivörösödött. A teremben tartózkodó összes diák rögtön bámulni kezdte, néhányan hangosan felkuncogtak.
– Áh, minden bizonnyal Anne Cowen kisasszony tisztelt meg minket a jelenlétével. – mérte végig a matematika tanárnő. Alacsony termete és rózsás arca miatt barátságos első benyomást keltett, de a hangja jéghideg volt. – Megkértem volna, hogy szóljon pár szót magáról, de attól tartok, ettől most el kell tekintenünk… a körülményekre tekintettel. – itt jelentőségteljes pillantást vetett a falra szerelt órára.
– Elnézést kérek. – motyogta Anne lángoló arccal. Így, hogy a figyelem középpontjában találta magát, még inkább tudatosult benne, hogy milyen szerencsétlenül nézhet ki.
– Kérlek, Anne, fáradj beljebb és keress magadnak egy szabad helyet! – folytatta kíméletlenül a tanárnő. – Ne húzzuk tovább az időt.
A lány szemét lesütve menekült a leghátsó padsorba. Ha legalább a Minnie egeres pulcsinak lett volna kapucnija, hogy elrejtse az utána forduló tekintetek elől…!
– Én mondtam, hogy tuti valami fura arc lesz az új csaj. – szólalt meg ekkor félhangosan az Anne előtt ülő lány. Valahonnan szörnyen ismerős volt ez a vontatott, unott hang. Na ne! Ez bizony Olivia Roberts!
Ilyen nincs, gondolta Anne sötéten. Olivia félig hátrafordult a székén és vetett rá egy oldalpillantást.
– Klassz pulcsi. – mondta kuncogva, majd a következő pillanatban kiült az arcára a felismerés és a szája gúnyos vigyorra szaladt.
– Ezt nem fogod elhinni, Jody! – suttogta padtársának félhangosan, úgy, hogy Anne tökéletesen hallott minden szót. – Ez az a csaj, aki idegrohamot kapott, mikor fel akart ülni Dominóra… ráadásul az apja állítólag egy egész jó zsoké. Mennyire ciki lehet neki, hogy…
– Állítsd le magad, Olivia. – szólt oda ekkor csöndesen, de ellentmondást nem tűrően egy szőkésbarna hajú fiú. Barátságosan rámosolygott Anne-re. – Ne vedd magadra, bal lábbal kelt fel, és most mindenáron bele akar kötni valakibe.
Olivia felháborodva kapkodott levegő után.
– Csend legyen ott hátul! – szólt rájuk a tanárnő ingerülten.
Anne behúzott nyakkal meredt az asztalán kinyitott füzetére. A nap még alig kezdődött el, de ő már visszaszámolta az órákat, hogy vége legyen.
Most komolyan, lehetne ennél is rosszabb?!
Szerencsére Olivia a többi tanórán és a szünetekben tüntetőleg nem szólt hozzá, csak az utolsó csengőt követően vihogott hangosan az őt körülvevő lányokkal, mikor Anne elment mellettük.
A lány gondolataiba merülve tekert hazafele a biciklijével, mikor hirtelen egy pár farmerbe bújtatott, kék sportcipős láb ötlött a szemébe. A lábak egy parkoló autó alól kandikáltak ki.
– Mi a… hello, minden rendben? – kiáltotta Anne, tisztes távolságban lefékezve mellette. A lábak vidáman kalimpáltak, majd az autó alól kitornázta magát a tulajdonosuk. Anne rögtön ráismert: a szőke fiú volt, aki beszólt Oliviának az első óra alatt.
– Van nálad valami kaja? – kérdezte a srác teljesen váratlanul.
– Öhm… van egy szendvicsem még reggelről. – túrt a táskájába Anne bizonytalanul, és átnyújtotta a fiúnak. Vagy nagyon éhes, vagy nagyon fura alak… de az is lehet, hogy mindkettő.
– Szuper! Tudnál segíteni?
– Pontosan miben is? – kérdezte Anne óvatosan. A srác szívből jövően felnevetett a bizonytalan arcát látva.
– Ne haragudj, most biztos azt hiszed, valami őrülttel van dolgod. Skip vagyok. Te pedig, ha jól emlékszem, Anne, ugye?
A lány elfogadta a fiú felé nyújtott kezét.
– És pontosan mit is kerestél a földön?
– Egy kiskutya van az autó alatt. – magyarázta Skip. – Nagyon fél. Reméltem, hogy egy kis étellel elő tudom csalogatni.
– Segítek! – Anne leugrott a biciklijéről és hasra vetette magát a kocsi mellett. Valóban, az egyik hátsó kerék mellé húzódva egy bozontos szőrű, reszkető kutya kuporgott és rettegő szemekkel nézett rájuk.
– Jaj, szegényke vérzik! – suttogta Anne. – Láttad, mi történt vele?
– Egy nagyobb kutya kergette meg az utcán. Én már csak a nagy sivalkodást hallottam, mikor elkapta, de aztán láttam, hogy be tudott menekülni ez alá a kocsi alá.
Szerencsére a kiskutya éhsége erősebbnek bizonyult a félelménél: Anne szendvicsét falatonként kínálva neki elő tudták csalni. A fiú végtelen gyöngédséggel felnyalábolta a kis borzas szőrmókot és a karjába vette.
– Úgy tűnik, csak a füléből csepegett a vér. – állapította meg, miközben finoman végighúzta a kezét a kutya bundáján. – Köszönöm a segítséget. Klassz voltál!
– Mi lesz most vele? – kérdezte a lány, óvatosan megsimogatva a kiskutya fejét.
– Hazaviszem a bácsikámhoz. Ő állatorvos. Mindig megfenyeget, hogy kinyír, ha megint beállítok egy gazdátlan, vagy sérült állattal, de aztán mindig segít rajtuk. – magyarázta Skip vigyorogva. – Ha van kedved, gyere velem!
Anne figyelte, ahogy a fiú óvatosan a biciklikosarába helyezi a kutyát. A kölyök egész jól viselte a hercehurcát. Kicsit összehúzta magát, de hagyta, hogy a fiú köré tekerjen egy meleg pulóvert.
Miért is ne, döntötte el a lány. Skip messze a legszimpatikusabb ember volt, akivel itt eddig találkozott. Ez a nap már csak jobban alakulhat, mint ahogy indult.
A harmadik fejezet az alábbi linken érhető el: 3. Fejezet – A Roberts Lovasudvar
A következő fejezet megjelenése: 2021.03.01.
Az alábbi formula kitöltésével biztosíthatod, hogy elsőként szerezz tudomást róla, amint a könyv megvásárolható lesz!
Write a comment